{{ getCount}}
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA
{{ product.title }} +

{{ msg}}

A LIBRA Szoftver Zrt. elsősorban ügyviteli szoftverek fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik, anyavállalata – a Volán Elektronika Zrt. – révén már 55 éve a magyar IT- piac meghatározó szereplője. Saját fejlesztésű, LIBRA elnevezésű ügyviteli alkalmazás megoldása 30 éves múltra tekint vissza. A vállalat mindig igyekezett lépést tartani az informatika fejlődésével, ami jelenleg világszerte a cloud computing térnyerését jelenti, így a cég legújabb, kis- és középvállalatoknak szánt szoftvere már felhőszolgáltatásként is igénybe vehető. Ebben a szolgáltatásban nagy szerepet játszik az Invitech Kozma utcai adatközpontja is.

25 tanácsadójával és ugyanennyi fejlesztőjével a LIBRA nem tartozik az óriás cégek közé, mégis a hazai szoftver és IT iparban megkerülhetetlen résztvevő. 180 nagyvállalatot és több mint 550 KKV ügyfelet szolgálnak ki immár 30 éve, elmúlt éves árbevételük meghaladta a 1,5 milliárd forintot. A LIBRA mind a nagyvállalati, mind a KKV szektor számára képes olyan szolgáltatásokat, elsősorban szoftvereket előállítani, amelyekkel olcsóbb, gyorsabb és mindenekelőtt hatékonyabb lesz partnerei működése. A LIBRA Szoftver üzleti rendszerei már évek óta elérhetőek bérleti konstrukcióban és alkalmazásszolgáltatás (SaaS) formájában. A konstrukció lényege, hogy az alkalmazás üzemeltetését szolgáltatásként veheti igénybe egy vállalat, amelyért fix havidíjat fizet, a technikai háttérről, üzemeltetésről pedig a LIBRA gondoskodik az Invitech segítségével.

Az SaaS-hez 100%-ig megbízható háttérre van szükség

A több mint 700 ügyfél maximális kiszolgálásában az IT háttér-infrastruktúra rendkívül nagy szerepet játszik. Éppen ezért a LIBRA infokommunikációs parkját különös gondossággal kezeli. A vállalat már több éve az Invitech-el dolgozik, az internet és telefon mellett szerver szolgáltatásokat is igénybe vesznek. „Az infokommunikációs partner kiválasztásánál elsősorban az objektív szempontokat értékeltük. Úgy, mint a referenciák, ár/érték arány, rendelkezésre állási vállalások, mert ezek számszerűsíthetőek. Ami bizonytalansági faktor, például a rugalmasság a hétköznapokban, az érthető kommunikáció, a partnerség és alkalmazkodás; ezeket már csak a munka során tapasztalhatjuk meg igazán” – mondta el Korpácsi László, a LIBRA Szoftver Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Felhő alapon is megújul a LIBRA

A LIBRA új felhő alapú szolgáltatása, a LIBRA VIRTUA lényege, hogy az integrált ügyviteli és vállalatirányítási LIBRA rendszerek bevezetéséhez és használatához mindössze egy stabil internetkapcsolatra van szükség. A LIBRA modulok és a szolgáltatási csomag összeállítása a felhasználó igényeitől függ, aki a rendszerért használat alapú havidíjat fizet. Ez a szolgáltatás kizárólag úgy tud igazán hatékony lenni, ha a szerverek állandó működése és elérése folyamatosan biztosított. Ez pedig az Invitech felelőssége is.

„Úgy gondolom, megfelelő szolgáltatót találtunk, hiszen a folyamatos rendelkezésre állás mellett rugalmasan igazodnak aktuális igényeinkhez, és a legkedvezőbb árat tudják biztosítani mind szerver hosting, mind pedig szerverbérlet tekintetében” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Széchenyi logo